Rekreáció - Számos fogalomértelmezésével találkoztam már, éppen ezért azt gondolom, hogy a rekreáció minden ember esetében mást jelent. A rekreációs kultúránk megléte pedig nem törvényszerű – kialakulásában nagy szerepe van a minket körülvevő szociális közegnek és a környezeti hatásoknak.

Az egyik kedvenc könyvem ajánlója számomra egy nagyon értékes gondolatot fogalmaz meg:

Nagyszüleinknek, szüleinknek, gyermekeinknek és unokáinknak, akik fejlődésünk közegét alkották és alkotják,…” (Michael Cole – Sheila R. Cole Fejlődéslékektan; Ajánló részlet; Osiris Kiadó, 2006)

Saját szavaimmal szólva a fejlődés meghatározó elemei tehát mi vagyunk, mi leszünk és mi voltunk.

Rekreációs kultúra kialakulása – mint valamilyen rekreációs cél eléréséért végzett tevékenység szokássá alakítása – szempontjából az iskoláskort tekintik relatív kiindulópontnak. A továbbiakban ezért a rekreációs kultúrát kialakító közegre és tényezőkre, ezen belül is a játék szerepére fókuszálva szeretném írásomat folytatni.

Kezdetek

A rekreációs kultúra kialakulásának kezdete az esetek többségében nem tudatos folyamat végeredménye – legalábbis a kisiskolás gyermek részéről biztosan nem. Iskoláskorban a gyermek hétköznapjainak nagy részét a tanórák és az iskolai elfoglaltságok teszik ki. Így minden iskolán kívüli tevékenységet szabadidős tevékenységként élnek meg, amikor azt tehetnek, amihez éppen kedvük van, vagy amiben örömüket lelik. Amennyiben a szabadidős tevékenység örömérzettel, felszabadultsággal, lelki feltöltődéssel jár – legyen szó interakciókról a kortársakkal, vagy egyéni elfoglaltságokról –, úgy érvényesül a rekreáció lélektani hatása.

A lélektani pozitív vagy negatív visszacsatolás befolyásolható. Nagymértékben függ a kialakult érzet attól, hogy milyen érzelmek társításában éljük meg az adott tevékenységet. A negatív hatás elkerülése érdekében fontos az olyan célok kitűzése, amelyek a gyermek képességi és motiváltsági szintjének megfelelőek. Ez a feladat a szülők részéről is némi tudatosságot és tisztánlátást kíván.

Gyermeki játék

A gyerekek szerepjátékai és a szociális környezetük közötti kapcsolat bizonyítottan létezik. A gyermekek legtöbb esetben az otthon látott szerepeket viszik bele egy-egy játékba a saját fantáziájukkal kombinálva, pl.: a gyermek édesanyja szerepébe bújva eljátssza, hogy vacsorát főz a családnak.

Ha megvizsgáljuk a rekreációs kultúra kialakulásának és a játék szerepének kapcsolatát, akkor kijelenthetjük, hogy gyermekkorban a gyermeki játék több funkciót szolgál ki egy időben. A gyermek felelősségteljesen eljátszott szerepe által megjelenő tevékenység öröm – vagyis, hogy ő is képes azt a komolynak vélt feladatot ellátni, amelyet az édesanyja – miatt a későbbiekben is szívesen játszik majd hasonlót, ezzel megalapozva a játék örömére való igényét.

A gyermeki játék egyfajta tükröt mutat a szülő társadalmi helyzetéről, és viselkedés mintázatairól. Ezért az a véleményem, hogy tudatos szülőként és felnőttként kötelességünk példát mutatni a gyermekeknek, hogy bennük bármiféle tudatosság nélkül is a helyes kép rögzüljön.

Azáltal, hogy a gyerekek „lemásolják” a felnőttek világát, az idősebb generációk segíthetik az új dolgok iránt érzett kíváncsiságuk és motivációjuk fenntartását. Ugyanis kutatások bizonyítják, hogy a gyermekként átélt helyzetek és élmények hatással vannak a felnőttkorunkra. Ha már kisiskolásként arra sarkalltak minket, hogy minél több területtel ismerkedjünk meg játékos formában, akkor ezekből a gyerekekből felnőtt korban nagyobb valószínűséggel válnak olyan személyiségek, akik képesek átélni a szabadidős tevékenységek okozta lélektani pozitív hatást.

(Kép forrása: bookline.hu)

A mai felgyorsult világban ezért különösen fontosnak tartom, hogy időt fordítsunk a saját testi és lelki feltöltődésünkre, amelyekből táplálkozhatunk a mindennapok során. Hiszen felnőttként is tehetünk a saját kultúránk létrehozásáért és az általuk megélt élmények bővítésért, miért ne teremthetnénk meg a rekreációs kultúra alappilléreit már gyermekkorban.